A Digiboard rendszer három, egymással szorosan együttműködő részből áll. Az első egy on-line adatbázisrendszer, amely az oktatási tananyagokat tárolja. Ehhez kapcsolódik egy web alapú felület, ahová minden tanár és diák regisztrálhat, elérheti a számukra hozzáférhető tananyagokat, illetve újabbakat tölthet fel. A harmadik komponensben rejlik a Digiboard igazi ereje: egy közvetlenül a központi adatbázishoz kapcsolódó Linux alapú terminál-eszköz, amelyet az osztályteremben elhelyezve és az ott lévő interaktív táblához csatlakoztatva (a Digiboard számos interaktív tábla típust támogat) a tanár pár kattintás segítségével kiválaszthatja a bemutatni kívánt tananyagot. Az eszköz tudása ennél persze jóval nagyobb. Amellett, hogy ismeri mindazon funkciókat, amelyeket egy PC-vel és a táblához adott szoftverrel is el lehet végezni (jegyzetek készítése, dokumentumok megjelenítése, böngészés stb.), lehetővé teszi, hogy a tanár a táblán készített órai anyagot egy gombnyomással feltölthesse az on-line adatbázisba, amelyet a diákok később, az otthoni számítógépeikről a portálon keresztül újra megtekinthetnek. Az eszközön futó Digiboard kliens szoftver kezelése könnyedén elsajátítható, nem igényel különösebb informatikai ismereteket, ráadásul a megjelenés minden interaktív tábla típusnál ugyanaz.(a legtöbb esetben a különböző típusú táblákhoz különböző szoftverek tartoznak). A terminál egység Egy interaktív táblával zajló tanóra menete a következő: a tanár az óra elején bekapcsolja a táblát működtető számítógépet, megvárja amíg betöltődik az operációs rendszer, elindítja az interaktív tábla szoftverét, az Internet böngészőt, illetve offline tananyag esetén behelyezi a DVD meghajtóba a lemezt, majd némi újabb várakozás után elkezdni az anyag leadását. Az óra befejeztével a táblán készített vázlatokat a tábla szoftvere segítségével elmenti valamilyen formátumba, amelyet majd meg szeretne osztani a diákjaival, például úgy, hogy mindenkinek elküldi e-mailben, vagy feltölti valamilyen közösségi oldalra. Ez a folyamat még az informatikában jártas tanárok számára is körülményes és hosszú perceket rabolhat a tanóra értékes idejéből. A Digiboard erre a problémára is megoldást nyújt. A Digiboard terminál egysége kiváltja a tanteremben lévő, interaktív táblát vezérlő számítógépet, hiszen maga is egy kis méretű, ám megfelelően nagy teljesítményű számítógép, amelyen egy speciális, Linux alapú operációs rendszer fut. Ez a rendszer teremt közvetlen kapcsolatot a központi adatbázissal, és lehetővé teszi, hogy egy egyszerűen kezelhető grafikus felületen keresztül könnyedén megtalálható legyen a megfelelő tananyag. A szoftver az interaktív táblán elkészített jegyzet feltöltését is leegyszerűsíti, ugyanis egy gombnyomással feltölthető a központi adatbázisba, ahonnan a diákok otthonról, egy web böngésző segítségével bármikor elérhetik (lásd: Digiboard Portál fejezet). Persze, a terminálon futó rendszer nem csak erre képes, hanem minden olyan funkciót ismer, amelyet egy Windows -t futtató PC-n is el lehet végezni. Például tartalmaz egy teljes értékű webböngészőt, egy rajzolót, amellyel órai jegyzeteket készíthetünk, dokumentum megjelenítőt és néhány oktató szoftvert. A Digiboard terminálok másik nagy előnye a PC-kel szemben, hogy beállításuk és karbantartásuk nem igényel különösebb szakértelmet. Egyedül a hálózati beállításokat kell megadni, de azt is csak abban az esetben, ha nincs DHCP szolgáltatás, vagy titkosított WiFi hálózatra kívánunk csatlakozni. Ami pedig a szoftver hibajavításait, illetve a jövőben megjelenő új verzióit illeti, ezek telepítése sem igényel beavatkozást, hiszen a rendszer automatikusan letölti és telepíti azokat. Az eszköz számos interaktív táblával képes együttműködni. Jelenleg a következő típusokat támogatja:
A fent felsoroltakon kívül a rendszer arra is lehetőséget ad, hogy saját magunk, körülbelül 50 dollárból építhessünk egy Nintendo WiiMote-ra (a Nintendo Wii videojáték távirányítójára) épülő interaktív táblát. Mivel ebben a távirányítóban egy infravörös kamera is helyet kapott, ezért egy projektor, egy fehér színű tábla és egy infravörös LED -et tartalmazó toll felhasználásával egy teljes értékű interaktív táblát kaphatunk. Ez ideális megoldás lehet azon iskolák számára, melyek nem engedhetik meg maguknak azt, hogy összes termüket interaktív táblával szereljék fel. A tervezés során kiemelt szerepet kapott a biztonság kérdése is. Mivel a terminál Linux alapú, ezért eleve védettséget élvez a legtöbb vírussal és féreggel szemben. A beállításokat csak egy speciális USB-s hardverkulcs segítségével lehet megváltoztatni. A tanárok a tananyagokhoz és saját tárterületükhöz (ahová az órai jegyzeteiket feltölthetik) szintén csak a saját hardverkulcsuk behelyezése után férhetnek hozzá. A tananyagrendszer A tananyagok adatbázisa egy dedikált szerveren helyezkedik el. A szerver szükséges kapacitása a felhasználók számától függ. Az adatbázisban kétféle típusú tananyag található. Léteznek az úgynevezett „belső” tananyagok, amelyeket a Digiboard forgalmazója készít és helyez el az adatbázisba egy különálló adminisztrációs felületen keresztül. A rendszer lehetővé teszi, hogy ezeket a tananyagokat csak egy bizonyos előfizetői díj ellenében használhassák a Digiboard terminállal már felszerelt iskolák tanárai, de akár ingyenesen is megoszthatóak. A tananyagok másik fajtája a „külső” tananyagok, amelyeket a rendszer felhasználói készítenek, és töltenek fel az adatbázisba. Ide tartoznak az óra közben az interaktív táblával elkészített jegyzetek, de lehetnek például PowerPoint vagy PDF állományok is. Minden felhasználó rendelkezik egy meghatározott méretű tárterülettel, ahová feltölthetik saját anyagaikat. Minden feltöltött anyag esetén az is meghatározható, hogy ki férhessen hozzá: minden felhasználó vagy csak az adott tanárhoz tartozó diákok. (Lásd Digiboard Portál fejezet). A mindenki által látható tananyagokat először jóvá kell hagynia egy moderátori jogkörrel rendelkező felhasználónak. A rendszer úgy lett kialakítva, hogy a legkülönbözőbb fajtájú interaktív tananyagoknak otthont adhasson. Minden tananyag tartalmazhat szöveget, képeket, videókat, a témához kapcsolódó kérdéseket és válaszokat, stb. A tananyagokban történő keresést egy fejlett keresőrendszer segíti. A Digiboard webportál A tananyagokhoz nem csak a Digiboard terminálon keresztül, hanem egy web alapú portálrendszer segítségével is hozzá lehet férni. A Digiboard összes felhasználójának, a tanárok mellett a diákokat is beleértve, regisztrálniuk kell erre a portálra. Minden regisztráció mellé jár egy bizonyos méretű tárterület, amelyen a felhasználók saját anyagokat helyezhetnek el. Az interaktív táblával készített órai anyagok is ezen a felületen keresztül érhetőek el. A jegyzetet feltöltő tanár korlátozhatja a saját anyagainak elérhetőségét, például csak azoknak engedélyezi, akiket ő tanít. Ebben az esetben az összes diáknak tanárukként kell jelölniük az órát előadót. Amikor a tanár belép a rendszerbe, látja az őt bejelölő diákok listáját, akiket engedélyezhet vagy visszautasíthat. A tananyaghoz ezután csak a tanár visszaigazolt diákjai férnek hozzá. A tananyagok kezelése mellett a portál másik fő feladata a tanár és a diák közötti gyors információáramlás megteremtése. Emellett a fejlesztők nagy hangsúlyt fektettek a portál közösségépítő jellegére is: a felhasználók fórumozhatnak és cseveghetnek egymással, illetve személyes blogot is írhatnak. Jövőbeli fejlesztések A Digiboard egy dinamikusan fejlődő rendszer, mely hétről hétre újabb és újabb funkciókkal gazdagodik. A jelenlegi főbb fejlesztési vonalak a következők:
A Digiboard fejlesztése során különös figyelmet fordítottunk annak testre szabhatóságára, azaz hogy könnyedén átalakítható legyen egyedi elvárások szerint. Fokozottan szükség lehet erre például a felsőoktatásban és a felnőttképzésben, ahol az igények olykor nagyon is eltérőek lehetnek. A Digiboard azonban az oktatás ezen területén is megállja a helyét, hiszen moduláris felépítése révén könnyen átszabható a felhasználók igényei szerint. A Digiboardról további információkat találhat a Digiboard hivatalos portálján: http://www.digiboard.eu
|


